A minap csizmát húztam és lementem, hogy az iskola gyönyörű lovait csodálva, édes semmittevéssel töltsem a délutánomat. Ahogy ott sétálgattam, gondolataim elkalandoztak, és eszembe ötlött egy néhány évvel ezelőtti sztori. Ezt fogom most megosztani veletek.
Balatonboglárra mentünk lovastáborba, utazótársaim az öcsém és a fogadott húgom voltak. A fiúk létszáma vele együtt kettő volt, ellenben nekünk másik 3 lánnyal kellett megosztanunk a szobát, akikkel jól kijöttünk, így nem volt semmi probléma.
Egyik éjszaka hatalmas vihar kerekedett, mindenki felriadt az égi háborúra - legalább is ezt hittük. Az egyik leányzó nemhogy felült egyenes derékkal, de egyből ki is ugrott az ágyából és az erkély ajtóhoz rohant, miközben azt kiabálta:
- Ló van az erkélyen! - azzal rángatni kezdte a kilincset. Alapvetően erős hangja volt, hát még az éjszakába kiabálva... finoman fogalmazva beszartunk. Senki nem értette a hirtelen kirohanást, egymásba kapaszkodva vártuk a kifejletet, amikor is egy idősebb csajszi kapcsolt, odalépett az óbégató mellé, finoman belekarolt, visszavezette az ágyára és...felkeltette.
Első megkönnyebbülésünkben olyan nevetésben törtünk ki, hogy a 45 méter mély álomban lévő fiúk is átszaladtak hozzánk. Az alvajáró nagyon szégyellte magát, először el sem akarta hinni, ami történt. Mivel azonban nem akartunk nagyon gonoszak lenni vele, hiszen egész jó kis csapatot alkottunk, így naponta 35-nél többször nem emlékeztettük az esetre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése