2014. december 10., szerda

a szappanoperákat megszégyenítő szexvideó

Az egész néhány héttel ezelőtt kezdődött, mikor egy barátom megkért arra, hogy játsszam el, hogy a barátnője vagyok, mert féltékennyé akar tenni egy csajt. A leányzó történetesen jó barátnőm, odavan a srácért és szomorúan láttam, hogy elkezdett átmenni hp-ba, több vasat tart a tűzbe, ezért gondoltam jó lecke lesz ez neki, hogy vegye már észre magát. A dolog apropója, hogy ő ugyanezt játszotta a fiú legjobb barátjával.
"Járásunk" ideje alatt nem történt más, mint hogy megfogta a kezemet, mikor ezek ketten a közelben voltak, a bárban táncoltunk, idétlenül flörtöltünk kettejük előtt, és egyszer még egy ölelést is kaptam. Összegezve: az óvodából voltak komolyabb "kapcsolataim", mint ez a hamis szerelem. A dolog működött, a lány féltékeny lett, és úgy tűnt, kicsit mélyebben elgondolkozik az élet nagy dolgairól, miközben próbálta magát visszakönyörögni ál-pasimhoz. Ja, igen: időközben - ahogy az jó szokásomhoz illik - a pszichológusává váltam, ezért volt, hogy órákat beszélgettünk (vagyis beszélt). Ennek következtében elkezdtek minket férjnek és feleségnek hívni.
Ezen téma kapcsán tegnap vacsoránál a nagyszájú spanyol pasassal emelt hangerőn beszélgettek az ál-házasságunkról, a téma öt perc után (mint mindig) a szexre terelődött és adták egymás alá a lovat, a feldobott labda egyre nagyobbá nőtte ki magát, így várható volt, hogy valamelyikük elejti. Csak nem tudtam, hogy pont az én fejemre. Drága barátom elkezdett a volt barátnőiről készült szexvideókról beszélni, mire rögtön jött a replika, hogy
-Videó a volt barátnőkről? Mit szól ehhez a feleséged?
És ekkor ő megnyomta a gombot az időzített bombán és közölte:
-Természetesen a vele készült szexvideóra gondoltam.
Az asztalnál az emberek kezében megállt a villa, kanál, ütő és lopva felénk pillantottak. Jó szokásomhoz híven a fejem azonnal rákvörösre váltott, nem volt az a kapucni, ami ezt eltakarja, ezért lassan felálltam, átsétáltam két asztallal arrébb és helyet foglaltam jól nevelt angol barátom mellett, aki rögtön nevetve kérdezte, hogy mivel borítottak ki annyira a fiúk, hogy ijedtemben bőrszínt váltottam. Elmeséltem neki, miközben a másik asztaltól, majd aztán a fél ebédlőből a gúnyos megjegyzéseket hallgattam és próbáltam még összébb húzni amúgy is kobold termetemet.
A srác később odajött hozzám bocsánatot kérni, hogy kellemetlenséget okozott. Jót nevettem, és elfelejtettük az egészet.
Másnap reggel úton az osztályterembe félúton találkoztam három barátommal, akik épp a reggeli cigi adagjukat ropogtatták. Mikor odaköszöntem, egyikük vigyorogva odakiáltott:
- Na, mi van azzal a szexvideóval? Mikor kezditek árusítani? Vagy levetítjük a moziteremben?
A nem egész egy perces úton az osztályteremig sikerült úgy felhúznom magamat, hogy a terembe érve elsőként ledobtam a táskámat, majd nem állva meg, odalépkedtem ál-férjem elé és dühösen kijelentettem, hogy elválok.