Ahogy a lakótársakkal, úgy a főnökökkel is szerencsém van. Ezúttal is egy jó humorérzékkel megáldott példányt fogtam ki, születtek is hát jó beszólások, amelyeket most megosztok.
Alig vártam a traktormunkák kezdetét, mivel eddig csak elvétve akadt esélyem, hogy vezessek, tűkön ültem, hogy végre ezen tapasztalattal is gazdagodhassak. Kimentünk a mezőre, ő megmutatta, hogy mit hogyan kell csinálni, melyik sebesség, mennyi gázt adunk, mikor kell felemelni, illetve letenni a tárcsát, majd két forduló után kitúrtam a vezető ülésből, ő pedig készségesen helyet foglalt mellettem. Eleinte javítgatott, hogy merre és hogyan menjek. Majd ezek egyre ritkábbá váltak. Egy óra múlva pedig kiszállt mellőlem és hagyta, hogy egyedül megcsináljak két hektárt, majd kicsivel odébb még másfelet. Ezek végeztével olyan büszkének éreztem magamat, mintha én találtam volna fel a spanyol viaszt. Jó főnökként nem hagyhatta, hogy elszálljak magamtól, így megjegyezte:
- Nem készítesz fényképet erről a tábláról? Csak hogy mindenki láthassa: itt járt egy pesti lány, oszt jól széttúrta a földet!
Egy borús, szürke, igazán őszi napon elindultunk trágyázni a földeket. Traktorunk után kötve a pótkocsi, annak a végén a trágyaszóró. A szóráshoz azonban először meg kellett tölteni a pótkocsit, ezt markológép segítségével vitték véghez. Míg a gépben ülő fickó az utánfutóra pakolta az anyagot, a főnök úr felmászott és vasvillával igyekezett egyenletessé tenni a már meglévő felületet. Ezzel végezvén visszaült mellém, letörölte homlokáról az izzadságot, mielőtt fülig érő vigyorral imigyen szólt:
- De szar egy meló ez!
