2016. május 6., péntek

Osztálykirándulás

Mindig is az az izgulós fajta voltam, aki ha 3 napra elutazik, már egy héttel előtte elkezd bepakolni, nehogy lemaradjon a gépről/buszról/vonatról/postakocsiról/űrhajóról, azonban úgy tűnik, ez kezd megváltozni, de lehet, hogy csak kinőttem belőle.
 Hétfőtől szerdáig Svédországba utaztunk. Normális esetben minimum előző szerdán neki álltam volna a pakolászásnak, ám ezúttal csak legyintettem, és későbbre tettem ezt a megterhelő, 5 percet igénybe vevő feladatot. Csütörtökön kiderült, hogy másnap nincs iskola, így délután útra keltem, estér már Esbjerg-be is értem, hogy tesókámat boldogíthassam az elkövetkezendő 3 napban. Rajta kívül még két fiú csatlakozott hozzánk és fantasztikusan éreztük magunkat, én legalább is nagyon felszabadultam, hogy végre kimozdulhattam a túlzott semmittevés börtönéből. Videó játékozás, közös főzés, belógás az iskolába filmet nézni a nagy vásznon, ivós játék, biliárd, halálra rémülés a biztonsági őrtől, egyszóval szuper hétvége! (oké, beismerem, két szó volt)
 Vasárnap este 9 óra után sikerült hazaérni, amikor is bedobáltam két váltás ruhát, törülközőt, fogkefét, mellé a hálózsákot és álomba szedertem, nem később, mint éjfélkor (erre büszke is vagyok, rég sikerült már ilyen jó időben ágyba bújnom).
 A hétfő reggeli indulás a szokásoshoz képest majd hogy nem problémamentesen zajlott; mindössze két fiú nem jelent meg, akik után szaladgálni kellett, míg ki nem derült, hogy nem is jönnek, éppen csak elfelejtettek szólni erről. Hét autóval mentünk, egészen a városig, ahol kompra szálltunk, majd egy nagyon hosszú autóút következett egészen a szállásig, amely meglepően kellemesen telt. A sofőrünk egy halk szavú, ám kedves fiú volt, az anyósülésen és foglaltam helyett, hátul pedig két barátnőm, akikkel hangosan énekeltünk, olykor táncoltunk, majd ezt megunva barkóbáztunk.
 A tábor faházakból állt, egy lakókocsi parkban. Kicsi hálószobák, apró fürdőszoba, és mégis luxusnak tűnt, legalább is a középiskolai táborozós mókákhoz képest. hatalmas kanapé terpeszkedett a nappalinak kinevezett szobácskában, amely egybe volt nyitva a modern eszközökkel felszerelt konyhával. Aznap délután sikerült 3 órát aludnom nekem, és még másik két leányzónak, akikkel egy szállásra osztottak be. Előtte kicsit napoztunk, ehhez mindössze egy termo harisnyára, vízálló melegítő nadrágra sí zoknira, felül pedig 3 réteg ruhára volt szükség a kabátom alá.
 Estére közösen vacsorát készítettünk, s be kell vallanom: a vegetáriánusok is tudnak finom ételeket készíteni. Aznapra senki nem tervezett semmit, így estére kiolvastam a magammal vitt könyv első felét.
 Másnap reggel mentünk farmot látogatni. Érdekes volt, csak úgy, mint az, amelyiket ebéd utánra hagytuk. Azonban nem a farmokon tett kiruccanások alatt szórakoztam jókat, hanem az oda- és visszautakon. Az általunk állított autósor ugyanis úgy nézett ki, mintha a maffia szelné az utakat; ha autópályán mentünk, mindenáron követtük egymást, akár bepréselődve egy autó és egy kamion közé; ha kanyarodtunk, akkor egyszerre, libasorban; ha pedig eltévedtünk és vissza kellett fordulni, na az nagyon mókásan nézett ki, nagyjából olyan hatást keltettünk, mintha csóró, ügyetlen, kezdő maffia csapat lennénk.
 Az első csapatommal közös vacsoránk alatt megmentettük a földet a globális felmelegedéstől és minden más problémára is megoldást találtunk, ezt a komolyságot kompenzálva (Fiúk! Füleket befogni!) másnap részletesen kitárgyaltuk, hogy valamiért mindenkinek a havi ciklusa kezdete előtt válik elviselhetetlenül idegesítővé a párja, majd elegendő mennyiségű bor után két, egyébként komoly beállítású hölgyemény kiselőadást tartott a lovak péniszéről és annak működéséről (ne kérdezd, fogalmam sincs, hogy hogyan jutottunk el a vacsora dicsőítésétől idáig). Ilyen s ehhez hasonló érdekes témákkal ütöttük el az időt, közben hóviharban farmot látogattunk, ahol vezetőnk egy olyan gazda volt, aki szerelembe esett a saját hangjával, s eme láng olyan hatalmasnak bizonyult, hogy meg sem érezte azt a fagyot, amely közülünk sokakat már le is döntött a lábáról. Végül egy vállalkozó szellemiségű leányzó vetett véget a szónoklatnak. Amikor a gazda megállt egy pillanatra levegőt venni, hogy a következő 15 percre elég legyen az a lélegzet, a közelében álló hölgyike harsányan tapsolni kezdett, miközben legalább 4-szer megköszönte neki a csodálatos tárlatvezetést. Mi csatlakoztunk hozzá, majd elvonultunk a helyszínről.
 A hazafelé úton végig buliztunk a 70-es és 80-as évek slágereire, és az autó hátulsó ablaka fölé szerelt ablakmosó folyadékkal telibe spricceltük a mögöttünk haladót, aki történetesen sofőrünk kedvese volt, és mellettünk elhaladva egy barátságos mosollyal üdvözölt, nemzetközi kézjelzéssel mutatva, mennyire nagyra értékeli a kis tréfánkat. Az utolsó 40 percet lerövidítettük nagyjából a felére, végig ralliztunk a kihalt autópályán, majd megérkezve ki-ki bedőlt a saját ágyába és falrengető horkolások közepette másnap délig fel sem keltünk.