Életem méze lyme-kórral küzd. Amikor a betegségére fény derült, egy hét alatt elolvasta az összes elérhető könyvet a témában, továbbá minden blogot, tanulmányt, miegyebet, hogy addig is, míg nem várnia kell, hogy fogadják a klinikán, tehessen valami hasznosat a gyógyulás érdekében. Így történt, hogy reggelente egy zacskónyi kapszulásval, pirulával, cseppekkel, miegymással kezd. Néhányat evés előtt, másokat közben kell bevenni, a maradékot utána, majd ezt napi 3-4 alkalommal megismételni. Előszónak ennyit.
Egyik hajnalban az ágy rugózni kezdett, ami azt jelentette, hogy hangosabbik felem éppen tápászkodik felfelé. Ezt a következő módon teszi: először dobálja magát egy kicsit, én minden mozdulatra a levegőbe emelkedem a partra vetett hal-effektusnak köszönhetően. Ezen túljutva minden zacskót megzörgetve, ruhákat arrébb dobálva keresi a zoknikat és a papucsát, majd amikor azok előkerültek, végre elindul az ajtó irányába, oly kecsességgel és szolidaritással, mint elefánt a porcelán boltban. Nem hogy engem, a szomszédokat, de még a holtakat is felveri, amint féltépi az ajtót, majd nagy gonddal be is húzza maga után. Tudni kell ugyanis, hogy egy rosszul szigetelt, nehezen nyitható-csukható ajtóról beszélünk, amely nyitáskor minden alkalommal olyan hangot ad, mintha kitépnék a helyéről. Érthető okokból, én is felkeltem hát, s ha már így alakult, sorba álltam a mosdó előtt. Amikor én kifelé menet, ő pedig befelé jövet összetalálkoztunk, kikerekedett szemekkel rám nézve, a következőt találta mondani:
- Nem fogod elhinni, mit csináltam!
Esetében ez jelentheti nagyon jót vagy nagyon rosszat. Egyedül a "nagyon" biztos.
- Na, mit? - kérdeztem félve.
- Lenyeltem a füldugómat!
Egy hosszú percig csak bámultunk egymásra. Nekem ráncba szaladt a homlokom, míg ennek a kivitelezésén és miértjén töprengtem, neki pillanatról-pillanatra egyre nagyobb karikára tágultak a szemei.
- He? - kérdeztem megfontoltan, összefoglalva kételyeimet.
Mint alapos faggatózásomból kiderült, imígyen vitte véghez a tettet: füldugóval alszik, s azt néha elhagyja. Ez nem újdonság, sokszor megesett, s megannyiszor elpoénkodtunk rajta, hogy nem fül-, hanem fenék dugasz, amikor az ágyon szétszóródva leltünk rá. Szegény pára úgy megszokta a kapszulák és pirulák bevételének betartását, hogy kómás félálmában a kezébe akadt füldugóra azt hitte, egyike a beszedésre váró bogyóknak, és lelkiismeretesen a szájába dobta, majd lenyelte.
Nem nevettem ki nagyon...ja de. (:
