Van nekünk két nagyon kedves barátunk, akik házasok, velünk egy idősek és épp most költöztek új lakásba.
Ez egy hétvégényi pakolást, falfestést, idegösszeroppanást és pizzát jelentett, egyszóval: jó muri volt.
Bár maga az átköltözés is kalandos volt, mert a bérelt dobozos autó tulajdonosa vasárnap reggel úgy döntött, hogy ő tovább alszik (délután fél kettőig) és kikapcsolja a telefonját, így a barátoktól összekapart autókkal vittük át a dobozokat egyesével, az én kedvenc jelenetem mégis a következő hétvégei falfestés volt.
Amikor valaki kiköltözik a lakásból és az illető szerencsés, akkor a tulajdonos visszaadja a foglalót. Ehhez a tulajdonos felméri az esetlegesen okozott károkat, majd néhány kisebb kérést intéz a foglaló reményében bármire hajlandó ex-lakókhoz: megkéri a kiköltözőket, hogy végezzenek nagytakarítást, tömjék be a képfelrakáskor fúrt lyukakat, csempézzék újra a fürdőszobát, áldozzanak fel egy szűzlányt a maják oltárán és fessék frissre a falat.
Míg mi lányok hét közben a takarítást végeztük, melyet csak a gin-tonik szünet alkalmak(k)or szakítottunk meg, a két fiú kocsiba ült, hogy festéket, ecsetet vegyenek és jól megtervezték, hogy a takarítást követő harmadik nap, délben fogunk festeni, ami a következő szombatra esett.
Lévén nagy kutatók, előtte utánaolvastak, hogy ki milyen ecsetet, hengert ajánl a falfestéshez, melyik fehér a legszebb fehér, milyen szögből kell festeni, hogy a ráeső napsugarak elcsússzanak rajta, és egyéb hasznos tanácsokat gyűjtöttek.
Itt mellékesen meg kell említenem, hogy korábban dolgoztam több házfelújításon is, amikor egy ismerős vagy anyukám párja magával vitt, így van némi fogalmam arról, hogy mi folyik egy falfestés alkalmával, mire van szüksége az embernek és mire kell ügyelni, de ez a tudás nem érhet fel azzal, amit az ember az interneten olvas, hiszen oda csak az okosak posztolnak... vagy nem?
Kéretlen tanácsokat adójaként elkezdtem sorolni, mire lesz szükségük, de lecsitítottak azzal, hogy már van listájuk, csak bemennek és kijönnek. A bemenés-kijövés mindössze három órát vett igénybe.
Eljő a szombat és üzenetet kapunk, hogy korai kelésből kifolyólag már 10-kor megkezdték a festést, mi menjünk, amikor szeretnénk. Megérkeztünk az előre megbeszélt déli időpontban és egy nagyon fusztrált, verejtékben úszó német fiú fogadott soha-nem-látott-mérgesen és belevágott a közepébe:
- Minket átvertek vagy valami gond van a festékkel! Ezt iszonyú nehéz a falra kenni, már két órája cseszekedek vele és alig maradt valami belőle, azt is egy falra használtam el.
Életem párja ezt hallva feltűrte az ingujját, betrappolt a félig-festett szobába, ecsetet ragadott és festeni kezdett, majd rövidesen bőszen bólogatva értett egyet barátjával, hogy ez valóban különös, ez valami speciális festék, amit nagyon nehéz egyenletesen elkenni a falon.
Nőként én mindig is elolvastam a dobozon található leírást, a használati utasítást, legyen szó akár IKEA ágy összerakásáról, akár csak egy új fülhallgatóról.
- Dius, kezdj festeni, mert ezzel sosem leszünk kész! - kaptam a parancsot, amelyet a nevem számomra aranyosan hangzó változata meglágyított.
Egy ecsetet ugyan a kezembe vettem, de azért mégis csak a festékes vödörhöz léptem, amely 150 négyzetméternyi fehérséget ígért, ám 8 négyzetméter után már a félig üresen állt... vagy félig még tele volt? Attól függ, honnan nézi az ember.
Amikor megtaláltam, amit kerestem, egy önelégült mosolyt elfojtva megkocogtattam a festés-szűz barátunk vállát, aki szikrákat szóró szemekkel fordult felém. No, nem rám volt mérges, hanem a vödör festékre.
- Uhm, figyelj csak, mennyi vizet adtál hozzá?
- Vizet?
- Vizet.
- Miért adtam volna hozzá vizet?
- Mert itt áll a vödrön, hogy víz kell bele. - mutattam az instrukciókra, amit a vödrön találtam.
A tantusz olyan hangosan esett le neki, hogy attól féltem, lyukat üt a padlón.
A maradék 5 liter festékből kifestettük az egész lakást, így a sztori boldog véget ért.
A sarkok kifestését a fiúkra hagytam, inkább büntetésből, semmint bizalom alapján, mert a javaslatom ellenére ecsetet nem, de legalább három különböző méretű hengert vettek, úgyhogy rétegekben hengerezték a sarkokat, mi pedig barátosnémmel a háttérből próbáltunk nem túl szélesen vigyorogni a látványon.
