Relaxáló masszázs

 Egy éve már hogy ülőmunkát végzek...én, aki farmerkodott és bébiszitterkedett, polcokat pakolt  a boltban és ezek mellett mindig sportolt is valamit. Remélem, most sajnálsz, kedves olvasó.  Igen? Jó, akkor máris jobban érzem magam. 

Az ülőmunka nem csak lelkileg, de testileg is kikészít. A hátamban diónyi izomcsomók keletkeztek, mert Dia nem fog ám rendesen ülni, meg 90 fokos szögben, hanem a kanapén elterülve vagy keresztbe tett lábbal, a széken szétfolyva, na szóval minden lehetetlen pozícióban, ami iszonyú rossz minden egyes porcikámnak a testemben.

Hátfájásból migrének lettek, így elmentem neurológushoz, aki be is utalt masszázsra és olyat  magyarázott, hogy az izmoknak el kell relaxálniuk. Csehül mondta, ezért csak minden negyedik  szót értettem, de a kis papírkámmal a kezemben már dörzsölgettem a tenyeremet, amikor  elképzeltem, hogy egy kedves lányka majd bekenegeti a hátamat olajjal, végig simogatja,  miközben valami halk keleti zene szól, meg a füstölő illatozik a szobában.

 Jól sejted, nem ez történt.

 Amikor beléptem a masszázs szobába, egy idős néni fogadott, olyan nagyanyám korabeli  lehetett, de kedves, intelligens, érdeklődő és úgy ismerte az emberi test minden kis csontját,  izmát, porcikáját, hogy leesett az állunk. Igen, -unk, mert a kedvesem elkísért, hogy fordítson,  ha kell. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a későbbiekben szükségünk volt a segítségére... 

Na de vissza a nénihez, aki iszonyúan emlékeztetett a középiskolámban lévő katonás tekintetű orosz védőnőre, aki mindig úgy invitált be minket, hogy “Zere, zere!”

 A néni még nálam is kisebb volt, ami valljuk be, nagy (vagy inkább kis) teljesítmény. Lefektetett szépen a bérház aljában bérelt szobácskában álló masszázságyra, mögém állt és teljes testsúlyával rám könyökölt. 

 Szeretném azt mondani, hogy csillagokat láttam, de mivel eltalált egy ideget, minden szépen elsötétült. Az utolsó emlékképem a kis gyertya kialvó lángja a korábban elképzelt masszázs szalonból. A tortúra... akarom mondani a kúra során olyan nyüszítő hangokat préselt ki belőlem a néni, hogy attól féltem, a szomszédok ráhívják a rendőröket, attól tartva, hogy kiskutyákat kínoz. Hogy ez volt-e rosszabb vagy az időnként felhangzó halálsikolyaim, arról kérdezzétek meg a résztvevőket.

S hogy miért volt fontos megemlíteni, hogy párom is jött velem a masszázsra? Nos, a drága ember végig sziszegett, jajgatott, “uff”-olt, szóval együtt érzett velem, s egy ponton még jól is jött a jelenléte, mikor a néni az oldalamra fektetett és két könyökét a hátamba mélyesztette, a zzzembernek a másik oldalról kellett ellen tartania, le ne essek a magasítványról.

 Hazafele a buszon ülve életem terapeutája megjegyezte: “Huh, olyan rosszul nézett ki, amit veled csinált, hogy szinte már nekem is fájt.”

 Válaszul csak ennyit bírtam kinyögni: “Te szegény…”

Bemutatkozás a szülőknek

Már másfél éve nem írtam, egyszerűen nem volt ihlet. Majd most bepótolom. :)

Azóta Dániából Csehországba költöztem párommal.

Természetesen a szülőkkel való találkozás elkerülhetetlen volt. Akkor még nem tudtam csehül, talán csak egy-két káromkodást, mert ugye minden nyelv esetében azt tanuljuk meg először, így a család előtt nem vágtam fel azzal a morzsányi tudásommal. Hanem mivel akkorra lengyelül már magabiztosan toltam a rizsát és ugyebár egy nyelvcsalád, néha megpróbálkoztam egy-egy kifejezéssel, hátha életem párja megérti, felismeri. Vannak olyan kifejezések, amelyeket a mai napig használok egy-egy szituációban, mert olyan tökéletesen illenek oda, meg hát azért is, hogy felvágjak.

Tehát lengyelül próbálgattam beszélgetni, ezt párom néha megértette, máskor csak pillázott, mint hal a szatyorban, mert a két nyelven ugyanazok a szavak teljesen mást jelentenek, így némely mondat pont úgy hangzott, mintha épp agyvérzésen esnék keresztül és azt sem tudnám, mit beszélek. Így történt, hogy iszonyúan lejárattam magamat.

Épp a szülőknél töltöttük a hétvégét, szívem szöttye pedig valamit nagyon keresett. Áttúrta a magunkkal hozott hátizsákokat, kiforgatta a zsebeit, még az ágy alá is benézett. Gondoltam, megkérdezem, mit keres, hátha tudok segíteni. Nos, erre mondják, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve...

Lengyelül kérdeztem a szobát felforgató férfiút nagy magabiztosan, hogy 

"Co sukas?"

Ekkor megfagyott a levegő a szobában. 

Elkerekedett szemmel nézett rám és már kérdezte is: 

"Ez mit jelent lengyelül?"

"Hát azt, hogy mit keresel? - itt egy pillanat alatt elszállt a segítőszándékom, amikor megláttam az álnok vigyort az arcán, és ekkor már félve kérdeztem - Miért, csehül mit jelent?"

"Azt, hogy mit b***ol?"

Az egy dolog, hogy ekkor égett az arcom, de mikor sarkon fordultam, hogy a megmaradt méltóságommal a zsebemben távozzak, megláttam, hogy anyukája ott áll mögöttünk és végighallgatta az egész beszélgetést. 😐🙀