Egyik nap kedvesem derékig a tároló polcban matatva rendezgette az üvegeket, majd hirtelen csillogó szemekkel, egy üveget a kezében tartva emelkedett ki onnan.
- Ide nézz! Áfonya lekvár! - mondta nekem angolul.
- Jól van, már neki is állok a palacsinta készítésnek.
- Szerintem ez még a nagymamádtól van múltkorról. - folytatta a filozofálást.
Mellé léptem, az üvegre néztem és elnevettem magamat. Azt hittem, viccel, de amikor felnézve megláttam összeráncolt homlokát, megértettem, hogy a fogaskerekek ma lassan forognak, úgyhogy elhatároztam, végig vezetem az ügyön a megoldásig.
- Szívem, honnan tudod, hogy ez áfonya lekvár? - kezdtem óvatosan.
- Hát, rá van írva az üvegre, ide ni! - rámutatott a címkére, az arca továbbra is komoly volt, nem értette, min szórakozom olyan jól.
- Éééértem. Felolvasnád, hogy PONTOSAN mi van arra a címkére írva?
- Boruvka. - ekkor leesett neki a tantusz, de hát férfi ember nem ismeri el a hibáját.
- Úgy hiszem, ezzel tisztáztuk is, hogy az üveg a te nagymamádtól van. - foglaltam össze. Emberem ekkor végigmért és teljesen természetes hangon így szólt:
- Ezt nem tudhatod. Lehet, a nagymamád annyira a kedvemben akart járni, hogy megtanult csehül és úgy írta rá az üvegre.
Itt végem volt.
