2016. augusztus 16., kedd

Tökfej

Nos, itt vagyok, és most már élek-virulok-blogolok. Az elmúlt pár hetem olyan eseménydúsan telt, hogy alig voltam gépközelben. Mindenek előtt kijött hozzám egy nagyon jó barátom és nálam csövelt két hétig. Nagyon vicces helyzetek kerekedtek az ittlétéből, főleg mivel tűz és víz vagyunk; míg én mindenen túl izgulom magamat és folyvást stresszelek, ő maga olyan laza, mint a rigalánc, s ha lustaságból díjat osztogatnának, egészen biztosan megnyerné... majd pedig elküldene érte valakit, ezzel hű maradva saját magához. Szóval ez az ambiciózus fiatalember megkért, hogy vigyem le a farmra dolgozni magammal ebben a két hétben, hogy megismerje a jövőjét, ugyanis őt is felvették ugyanabba a földműves-képző iskolába, amelybe én is járok. Már jó előre dörzsöltem a tenyeremet, hogy nagyon szívesen teljesítem a kívánságát, természetesen csak és kizárólag az ő érdekében, nem önös érdekből és a legkevésbé sem a saját szórakoztatásomra.
 A lengyelek persze megint remekeltek, ugyanis hiányos angoltudásuknak köszönhetően csak pár szót ismervén nem tudták őt máshogy hívni, mint "husband" azaz a férjemmé lett keresztelve. Meg is beszéltük, hogy jó részegek lehettünk, ha mindketten lemaradtunk az esküvőről, de azért gratuláltunk egymásnak a frigyhez.
 A ház ura azonban már az elején kikötötte:
- Figyelj, Én hihetetlenül jó pasi vagyok... de a pókokat te intézed el! - azzal bátor nyúl módjára kiugrott a szobából, minél messzebb a sarokban talált űrhajó méretű, szőrös, futkosó teremtménytől

 Az első együtt töltött hétvégén lekocsikáztunk a testvérem lakásába, aki épp Magyarországon lóbálta a lábát, kiélvezve mind a negyven fokot, amely otthon uralkodott, hogy elhozzuk tőle a nála tárolt matracaimat, ugyanis a széteső félben lévő kanapén aludni nem csak hogy kényelmetlennek bizonyult, ám még a takaróm is be lett húzva az éjszaka leple alatt... mind a három! Esbjerg városába érkezésünk alkalmával egy barát kíséretében meglátogattuk a tengerpartot, ahol a két fiú valami sötét erőtől vezérelve azon nyomban rákokat kezdett hajkurászni simogatás céljából, majd megállapították, hogy szerencsétlen kis élőlényeknek ezután egész biztosan magyar-iszonyuk lesz, s legközelebb ha valaki gyönyörű szép anyanyelvünkön szólal meg a part szakasz 20 méteres körzetében, ezek biztos széjjel szaladnak. A pancsolás után elbúcsúztunk és haza indultunk. Drága barátom, akit mostantól csak Tökfej néven emlegetek, unaloműző gyanánt fogott egy papírlapot és hatalmas betűkkel ráírta: "WANNA THREESOME?" Az édeshármasra való felszólítást büszkén mutogatta az autópályán, ahol biztonságban érezte magát, mivel 130 alatt nemigen mentünk, annak is inkább felette. A másfél órás út alatt különböző reakciókat kaptunk az emberektől, mire ő úgy felbátorodott, hogy megfogadta: következő alkalommal hajlandó feneket is villantani az ablakban...persze csak az én drága egyetlen kisöcsém kíséretében. Gondolom, megértitek, hogy nem lesz "következő alkalom".
 Az ez utáni hetet végig güriztük, szabadidőnkben pedig... haha, elhitted,mi? Nem is volt szabadidőnk.
 A hét végére már véres harcok folytak annak fényében, hogy aznap ki készít vacsorát, s az eleinte még félelmetesnek bizonyuló "...akkor ma a lábtörlő rácson alszol!" végezetű mondataimon már csak erőtlenül nevetett, mivel tudta jól, nem hogy kidobni nem fogom, de ültemből felkelni se.
 Kedden délután összepakoltunk, és mindenestül átvittem Tökfejemet az öcsém lakásába, aki akkorra ért haza, hogy a vele együtt érkező édesanyámra cseréljem el, ugyanis az emberkereskedelem igen jövedelmező üzlet.