2015. február 27., péntek

Hobbit-frász

Az első szabad hétvégénken Hobbit- és Gyűrűk ura maratont tartottunk két fiúval. Az én szobám lett kipécézve eme esemény megvalósítására, de nem bántam, legalább elhalaszthattam a takarítást még két nappal (és számtalan chips morzsával). Este már nehezen bírtuk nyitva tartani a szemünket, de még nem ért véget a bővített változata, ezért nem adhattuk fel! Energiaital, még egy csomag chips, csoki, egész terülj-terülj asztalkámat repítettünk oda, ennek a felét a padlóra... nem-baj-majd-holnap-feltörlöm. Elérkezett az éjszaka, és úgy döntöttünk, csapunk egy pizsi partit, ezért a matracot az ágyról leráncigálva 2 ágyból csináltunk hármat. Amikor kényelmesen elhelyezkedtem, jött a kérés, hogy nyissak ablakot, mert meleg van. Két ablak ki, Dia vissza az ágyba, még fél óra beszélgetés, álom ki a szememből, párnalopás, párnacsata, takarólopás, és így tovább. Hirtelen a két srác elcsendesedett és ijedten kezdték kapkodni a levegőt.
- Hallottad?
- Hallottam.
- Dia, te is hallottad?
- Nem. Mit? 
- Valami zaj jött odakintről.
- Aha, biztos csak a szél fúj, tudod, itt Dániában ez nem olyan szokatlan...
- Ne csináld már! Ez nem a szél volt. Valaki mászkál odakint. Még nyitva van az ablak?
- Igen, mert halál meleg van.
- Hát, pedig be kéne csukni.
Csend. Csak a csontok rezgését hallottam, ahogy félelmükben összekoccantak, sztereóban. A csend egyre nyúlt, és magamon éreztem az égető tekinteteket.
- Ja...ja, hogy én csukjam be az ablakot, mert ti féltek?
- Igen! - zengett sürgetőleg a kórus. 
 Színpadias sóhaj, ágyról felkecmergés, ablak bezárásával két élet megmentése, miközben egy "Én hőseim" morgással díjaztam a történteket. 
 Az életveszély után még hajnali 5-ig beszélgettünk, majd mindenki bevágta a szunyát és biztonságban aludtunk reggelig...illetve délig... na, jó, kora délutánig.
Imádom, hogy nem unatkozom :)

Jó banda

 Tavaly majd hogy nem egyedüli magyarként voltam itt, és akkor azt hittem, hogy a portugálokat, spanyolokat és a füvezősebb dánokat senki nem múlhatja felül hülyeségben. Életemben nem tévedtem ekkorát!
 Nem kellett messzire menni, ugyanis magyarokkal vagyok együtt. Rajtam kívül öten vannak, 1 lány és 4 fiú. Ebből került ki egy páros (igen, a lány jött össze az egyik fiúval, ejnye azt a mocskos fantáziádat!), ők ketten viszonylag csendesen, kettecskén tengetik minden napjaikat, úgyhogy én a másik hárommal bandázok. Ennek eddigi eredményeként megtekinthettem 2 herét, megszámlálhatatlan csupasz segget, meg lettem fürdetve a hóban, de nem ám az alig esett, 5 centis fehér paplanban, hanem a 20 centi magasságúban, melynek következménye az lett, hogy a hét végére nem maradt száraz nadrágom, ami szintén vicc tárgya lett, miszerint "az összes bugyim nedves lett tőlük". Ezen kívül végig hallgathattam különböző nemi betegségeket, a kezdetektől, egészen a vég kifejletig, illetve változatosabbnál változatosabb válfajait annak, hogy hogyan lehet egy nőt - köztük engem is - megfektetni, illetve ezen kívül körülbelül 126 másik pozícióban tálalni.  Hihetetlenül színes ilyen téren a fiúk listája-fantáziája-szótára, ugyanis minden nap tudnak nekem valami újat mondani, amitől ketté áll a fülem és félre nyelem a vizet, hiszen ezeket a témákat egyértelműen csak és kizárólag ebéd közben lehet kitárgyalni.
 Természetesen örök poénként szolgál az, hogy képes vagyok elesni akár a saját lábamban is, illetve a tudatlanságom, ami sokak szerint inkább nevezhető ártatlanságnak, és még aranyosnak is (ezt persze megrögzött önkritikusként nem hiszem el nekik), a lényeg, hogy a sírva-nevetés egyik legfőbb kiváltó oka, csak úgy, mint az is, hogy a legapróbb idiótaságokon is képes rákvörösre váltani az arcom, ami egyébként meggyőződésem szerint önálló életet él, mivel kontrollálni eddig még nem sikerült egyetlen vonásomat sem.
 Szerencsére jól bírom a gyűrődést, és ők is jófejek, ha kell, számíthatunk a másikra, vidám társaság, szóval nem unatkozom itt sem. :)