Egy éve már hogy ülőmunkát végzek...én, aki farmerkodott és bébiszitterkedett, polcokat pakolt a boltban és ezek mellett mindig sportolt is valamit. Remélem, most sajnálsz, kedves olvasó. Igen? Jó, akkor máris jobban érzem magam.
Az ülőmunka nem csak lelkileg, de testileg is kikészít. A hátamban diónyi izomcsomók keletkeztek, mert Dia nem fog ám rendesen ülni, meg 90 fokos szögben, hanem a kanapén elterülve vagy keresztbe tett lábbal, a széken szétfolyva, na szóval minden lehetetlen pozícióban, ami iszonyú rossz minden egyes porcikámnak a testemben.
Hátfájásból migrének lettek, így elmentem neurológushoz, aki be is utalt masszázsra és olyat magyarázott, hogy az izmoknak el kell relaxálniuk. Csehül mondta, ezért csak minden negyedik szót értettem, de a kis papírkámmal a kezemben már dörzsölgettem a tenyeremet, amikor elképzeltem, hogy egy kedves lányka majd bekenegeti a hátamat olajjal, végig simogatja, miközben valami halk keleti zene szól, meg a füstölő illatozik a szobában.
Jól sejted, nem ez történt.
Amikor beléptem a masszázs szobába, egy idős néni fogadott, olyan nagyanyám korabeli lehetett, de kedves, intelligens, érdeklődő és úgy ismerte az emberi test minden kis csontját, izmát, porcikáját, hogy leesett az állunk. Igen, -unk, mert a kedvesem elkísért, hogy fordítson, ha kell. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a későbbiekben szükségünk volt a segítségére...
Na de vissza a nénihez, aki iszonyúan emlékeztetett a középiskolámban lévő katonás tekintetű orosz védőnőre, aki mindig úgy invitált be minket, hogy “Zere, zere!”
A néni még nálam is kisebb volt, ami valljuk be, nagy (vagy inkább kis) teljesítmény. Lefektetett szépen a bérház aljában bérelt szobácskában álló masszázságyra, mögém állt és teljes testsúlyával rám könyökölt.
Szeretném azt mondani, hogy csillagokat láttam, de mivel eltalált egy ideget, minden szépen elsötétült. Az utolsó emlékképem a kis gyertya kialvó lángja a korábban elképzelt masszázs szalonból. A tortúra... akarom mondani a kúra során olyan nyüszítő hangokat préselt ki belőlem a néni, hogy attól féltem, a szomszédok ráhívják a rendőröket, attól tartva, hogy kiskutyákat kínoz. Hogy ez volt-e rosszabb vagy az időnként felhangzó halálsikolyaim, arról kérdezzétek meg a résztvevőket.
S hogy miért volt fontos megemlíteni, hogy párom is jött velem a masszázsra? Nos, a drága ember végig sziszegett, jajgatott, “uff”-olt, szóval együtt érzett velem, s egy ponton még jól is jött a jelenléte, mikor a néni az oldalamra fektetett és két könyökét a hátamba mélyesztette, a zzzembernek a másik oldalról kellett ellen tartania, le ne essek a magasítványról.
Hazafele a buszon ülve életem terapeutája megjegyezte: “Huh, olyan rosszul nézett ki, amit veled csinált, hogy szinte már nekem is fájt.”
Válaszul csak ennyit bírtam kinyögni: “Te szegény…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése