Ki lettem nézve

 Hivatalosan júniustól már dolgozom. Nem hivatalosan viszont... elsején reggel nagy nehezen kikeltem az ágyból, bementem a munkahelyemre, majd azzal a lendülettel haza is jöttem, és a következő két napot 39 fokos lázzal, dideregve töltöttem barátnőm kanapéján, a paplan alatt, miközben értetlenül néztem a körülöttem izzadni látszó embereket. Hazafelé jövet egyébként félre is álltam, mert majdnem elájultam, s bár az még nem nagy dolog, hogy én összeesem az utca közepén, na de nem akartam volna tömegbalesetet okozni. Vendéglátóim egyébként irtóra aranyosak voltak, mind a barátnőm, mind a párja kedvesek, mosolygósak, bolondosak és beszédesek, egészen otthon éreztem magamat velük. 

 A következő hétfőn újraindítottam a rendszert, ezúttal sikerült is a farmon maradni, mindenféle gond nélkül. Rendben, beismerem, hogy ez a megfogalmazás nem volt egészen pontos, tekintve, hogy drága jó főnököm egy játékos sapka-lepöccintés előtt eképpen definiált engem a napokban:
- Diána: sok-sok probléma, egy nagy adag hibákkal.

Ilyen és ehhez hasonló kedvességekben dúskálhatok lengyel kollégáim között, akik a tavalyi évhez képest megkétszereződtek, így reggelente mélyeket szippanthatok a túltengő tesztoszteron felhőből. 

 Első valódi munkanapomon az időjárást elfelejtették tájékoztatni, hogy még tart a nyár, ezért ő úgy döntött, ránk szabadít egy kis esőt meg hideget. Ebben a felettébb kellemes 16 fokban gyomlálni küldtek egész napra. Nem tudom, hogy ismered-e azt az érzést, amikor az arcodra esik az eső, te pedig nem tudod letörölni, mert könyékig sáros vagy, ezért úgy hagyod, ahogy van, s amint megszárad, a bőrfelület viszketni kezd, amikor is már gondolkodás nélkül odanyúlsz és megvakarod az irritált pontot... Nap végére úgy néztem ki, mint egy utcagyerek: a kesztyű ellenére a körmöm alatt is tökéletesen fekete lettem, egyebek között pedig a kabátom alá könyékig felkúszott ez a csoda-sár. Gondolom, el tudjátok képzelni, milyen látványt nyújthattam.
 Hazafelé menet a következő eszmefuttatás ment végbe a bio-processzoromban: Nincs otthon semmi vacsorára. El kellene menni vásárolni. Ilyen kinézettel csak nem megyek boltba. Először lezuhanyzom. Ha lezuhanyzom, egész biztosan elálmosodok, és már nem indulok el otthonról, ez esetben viszont nem lesz mit ennem. Megyek boltba.
 Habár a gumicsizmát sportcipőre, a koszos kabátomat kevésbé koszos pulóverre cseréltem, és a hajamat is kiengedtem, a kívánt hatást nem értem el, továbbra is egy utcagyerekhez hasonlítottam. Eme érzés tovább erősödött, amikor a boltba lépve mindenki csak lopva mert rám nézni, és legalább 3 méteres ívben elkerültek, amitől eleinte feszengtem, mígnem rádöbbentem, hogy bárhova odaférek, illetve a pénztárnál sem kellett sorba állnom. Ezek után úgy hiszem, ideje beszerezni egy szemceruzát. Na, nem mintha rá akarnék kapni a sminkelésre, de azzal legalább összemaszatolhatom magamat, ha nyugiban szeretnék vásárolni menni. Jól látjátok: a nőiesség továbbra is messziről elkerül. :D