Répaföldek

Elérkezett a második gyakorlati hét is, utazás valahova a halál háta mögé, indulás kedden reggel tízkor, megérkezés valamivel 3 után. Házigazdáim mosolyogva konstatálták, hogy olyan jóízűen eszem a hideg pizzát...nos, mintha meleg volna. Megmutatták a farmot, aztán a szobámat, estére pedig kiderült, hogy vegetáriánusok. Ezen a ponton, be kell vallanom, egy kicsit kétségbeestem, azonban a farmer - szakács lévén - egész jó ételeket dobott össze, minden étkezéshez.
Eljött a másnap, én pedig meglepődve, de hálásan tapasztaltam, hogy itt bizony nem ötkor kelünk, hogy még reggeli előtt dolgozzunk néhány órácskát, hanem hétkor - esetemben 7:20-kor - hogy fél nyolckor asztalhoz ülve családias hangulatban megreggelizzünk. Megnyertem a hétre a mosogatást, de egyáltalán nem bántam, ha már fáradoztak minden nap az étel elkészítésével.
Mosogatás után magamra öltöttem a munkásruhát, alá minden létező göncömet (értsd: trikó, harisnya, frottír zokni a másik zoknira, póló, 2 pulóver) és gondoltam, ez talán elég lesz egy darabig, meg hát úgy is dolgozni fogunk, csak kimelegszem. Lépteimből már ekkor eltűnt a kecsesség, leginkább egy pufók kisfiúhoz hasonlítottam. Ezek után a farmer asszony, Eva végig mért és fejét csóválva megállapította, hogy ez még nem lesz elég, így megbízta alkalmazottját - akivel a későbbiekben dolgoztam, amíg ő a konyhában serénykedett - hogy adjon rám még egy kantáros nadrág stílusú, vastag, vízálló anyagú nadrágot és egy hozzáillő kabátot. Ez eltartott egy darabig, mivel elég nehéz ilyesféle felszerelést törpe méretben találni, majd még húzni rajta egyet-kettőt, hogy valóban az én méretem legyen. Ezen kívül kaptam még egy szintén hatalmasnak ígérkező térdvédőt, mert hogy répát fogunk szüretelni, ahhoz pedig ez dukál, ha valaha használni akarom még az ízületeimet. Amikor ezzel elkészültem, Eva végig nézett rajtam, beszaladt a házba, majd visszaérkezve a fejembe nyomott egy munkás sapkát, amely azon nyomban a szemembe csúszott. Elégedetten mustrált végig, így már el mert engedni utamra. A háztól a földekig vezető nagyjából 100-150 méter megtétele frenetikus volt. A Bádog embert megszégyenítő mozgáskultúrával, félig vakon botorkáltam ki a földekre, ahol már várt a ládákkal megpakolt traktor, a fent említett Lian, illetve egy önkéntes hölgy, 12 vödör társaságában. Sajnos a 86 réteg ruha nem bizonyult elegendőnek a 0 fokban csúszva-mászva a hideg talajon, így fél óra után már nem éreztem a lábujjaimat, újabb 10 perc múlva már az ujjaimat sem (igen, két kesztyűt húztam fel, a biztonság kedvéért).
10 óra körül már majdnem kezdtem feladni, fájt már a hideg a bőrömön, jégcsapok lógtak az orromból, a zöldségeket csak elvétve tudtam megfogni, annyira érzéketlenné vált a kezem, szóval el tudjátok képzelni. Egy könnycsepp készült kicsordulni a szemem sarkából, de mikor megérezte a hideget, sikítva visszabújt. Már majdnem feladtam, hogy én bizony fogom magam, bemegyek és majd csak akkor jövök vissza, ha már nem fenyeget a veszély, hogy egy rossz lépésnél letörnek a lábujjaim. S ekkor jött a felmentősereg Eva személyében, aki egy-egy nagy bögre forrócsokit hozott magával, ami rendjén fel is melegített. Azt mondták, hogy ez azért is jó, mert a cukor majd ad energiát, de én biztos vagyok benne, hogy nem a cukor mosolyogtatott meg, és adott erőt a további két órában, hanem a kedvesség, a törődés és a jó társaság. Egyedül nem tudtam volna folytatni, ezt látatlanban is megmondom.
A szerda és a csütörtök a répa földeken telt, csütörtök este pedig a drága farmerom végig mutogatta a telkét, persze a felét sem tudtam megjegyezni, pedig nagyon lelkesen mentem az idegeire kíváncsi kérdéseimmel. Másnapi feladatom az volt, hogy a hely ismeretében (!) hozzak már egy ládányit ebből, egy vödörrel abból, kettővel a másikból...
Háromszor jártam végig a földeket, mire megtaláltam az utolsó feladatnak kiadott zöldséget, de végül is sikerült! Cserébe kaptam répa juice-t, almával és gyömbérrel keverve (komolyan, ezek mindenbe gyömbért tettek). Estére részt vehettem a partin, amit adtak. Vegetáriánus étterem, a konyhatündérek (Eva és a francia segítője) főztek rájuk és ők is szolgáltak fel. Az én dolgom a takarítás, mosogatás volt, karöltve egy másik, korombeli lánnyal, emellett nekem is kijutott a menüből.
Nos, összességében kellemeset csalódtam a vegetáriánus étrendben, ugyanis meg tudtak lepni változatos és ízletes ételekkel. Ráadásul nagyon megszerettem mindenkit. Sajnálatos módon, amikor felhívtuk az iskolát, hogy szeretnék velük munkaszerződést kötni jövőre, a papírokat intéző tanár úr elég alpári módon vetette oda, hogy én nem kertésznek készülök, a farm túl kicsi. Nem mondtam el a véleményemet arról, hogy a lekezelő stílusából leszűrtem, mi a kicsi, amivel problémája lehet. Lenyeltem a békát...egyelőre.