Roende, az iskolához legközelebbi város. Első városnézésünk alkalmával kiültünk az első számú sörlelőhely melletti kis parkba. A fiúk természetesen nem bírtak a fenekükön ülni. Volt, aki gördeszkával ütötte agyon az időt, mások bokorugrással, Jonas meg nem bírta megállni, hogy ne álljon kézen az asztal tetején.
Ez itt a tengerhez vezető út, nyári napfénnyel megvilágítva.
Ez meg én vagyok, amint zuhogó esőben (nem tudom minek kellett a törülköző) állok a stégen, egy kiadós úszás után. Természetesen nekünk akkor kell úszni menni, amikor a dombról kis patakokban csordogál a víz, két napi esőzés után. Hiszen ahogy anyukám is mindig mondta: akkor ússz, amikor jól esik!
A múzeumok itt is éppen ugyan úgy tele vannak izgalommal, ahogyan otthon (sem).
Az első tapasztalat birkákkal: amint megpróbáltam elkapni, első másodpercnyi sikerélményem után a bárányka úgy döntött, köszöni szépen, de ő inkább ugrál még egy kört...a hasamon. Miután elestünk, belerúgott a hasamba, én pedig viszont láthattam a reggelimet a karám mögött, elkönyveltem magamban, hogy ez nem az én műfajom. Maradok a zöldségeknél, azok legalább nem ugrálnak...egyenlőre.
Emlékszem még az első gokart élményemre. Ez ugyan olyan volt. Beültem a bobcat nevű szörnybe, arcomon hatalmas, levakarhatatlan vigyorral, és megnyomtam a gázt.
Év elején 3 napos gyakorlaton voltunk, különböző tanyákra szétszórva, a közös táborba csak aludni jártunk vissza. A képen a dohányosoknak fenntartott hely látszik, a vödör a csikkeknek volt odatéve, az instant párna pedig ülőhely gyanánt szolgált. Mindez nem egész 10 méternyi távolságra a sátortól, amelyben a srác lakott.
Ezt pedig csak azé', me mé ne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése