"Tömény romantika, imádlak Afrika!"

 A koppenhágai reptéren éjszakázás, majd 12 órás repülőút elteltével nagyon álmosnak kellett volna lennem. Az is voltam, eleinte. Ám ahogy leszálltunk a gépről, hirtelenjében felébredtem, s tágra nyílt szemekkel nézegettem körbe, ezt máshogyan nem is lehet. A vízumhoz való sorban állás és ablaktól-ablakig vándorlás nagyjából 2 órát vett igénybe, mely fárasztó és idegőrlő út végén a tanár úr bérelt busszal és kocsival várta az osztályt. A csomagokat feldobálták a járművek tetejére, majd egy pányvával körbekötözték, mire elmormoltam egy halk imát annak érdekében, hogy lehetőleg ne hulljanak szét félúton. Az egyik csomagot így is majdnem elvesztettük, még Koppenhágába menet, amikor is Tökfej barátommal elosztottuk, hogy fejenként 3 csomagra kell figyelnünk, neki pasi lévén ebből legalább egyet el kellett felejtenie, pontosabban fent kellett felejtenie... a vonaton. Míg én a fejemet vertem a falba, ő jobbnak látta intézkedni, és az állomás egyik munkatársával feltelefonáltatta a mozdonyvezetőt, így 20 perc után visszakaptuk a táskát. Mondanom sem kell, hogy egész úton szívtam a vérét az incidens miatt, amit ő férfias sértettséggel fogadott.

 Elindult az autó, amelynek az első ülésén helyet foglalva pupillám a háromszorosára tágulhatott, és az ablaküvegre tapadva próbáltam magamba szívni mindent, amit az esti sötétségben csak lehetett. Pálmafák sziluettje, pusztaságok, hegyek körvonalai a messzeségben és az az elmondhatatlan életérzés, amelyet csak utazóként lehet megérteni.

 A lányokat az első emeleten, háromszobás ágyakban szállásolták el. Mire végre megtaláltam a számomra kijelölt szobát, az egyszemélyes ágyat már elfoglalta valaki, így maradtam a kétszemélyesben, egy másik leányzóval együtt, ami elviekben nem is lett volna gond, ám hamar kiderült, hogy az ifjú hippi növendék nem sűrűn zuhanyzik (magyarul retkes volt az összes végtagja), ráadásul meztelenül szeretett aludni, az éjszaka leple alatt végtagjait rendületlenül az arcomba, oldalamba, lábamba vágva. A harmadik napon ezért hát leszedtem a matracot az ágyfelemről és felköltöztem a második emeletre, ahol a fiúk voltak elszállásolva, két darab 9 személyes szobában. Nagy dérrel megérkeztem, matracomat ledobtam egy kétszemélyes ágy mellé, majd két kikerekedett szempártól kísérten elrendeztem magamon a paplanomat. Berendezkedésem alatt nem mertek kérdezni, ám öt perc elteltével már javában kártyáztunk, és cseppet sem bánták, hogy ott alszom, mivel egy-két nap múlva további lányok is beköltöztek a kedveseikhez, kitúrva azok ágytársait. 

 Az első napon hosszú túrára mentünk, méghozzá egy közel 90 fokba emelkedő hegyet másztunk meg, hogy aztán a másik oldalán lévő faluban egy helyi családnál ebédeljünk, az ebéd végeztével pedig koszosan, kifáradva, jóllakva, vigyorogva táncoltunk vendéglátóink körében.

 A hegyről a kilátás hihetetlenül gyönyörű volt és meglepően színes. csakúgy, mint a faluban vagy a városban sétálva is. Igaz, hogy nagy szegénység uralkodik, és az is, hogy a nőknek be kell magukat bugyolálni, de legalább a térdet-vállat elfedő ruhát viselni, mindezek ellenére sokkal dekoratívabbaknak látszanak, mint azok az európai magukat-mutogató lányok.  
Összességében az első benyomás a mosolygó gyerekekről, az irigylésre méltó csípőringásokról, a nyugodt hangulatról nagyon kellemes és szívet melengető volt.