2019. február 24., vasárnap

Csirke-ragozás

 Édesanyámék a nyáron látogatóba jöttek a párjával, egyben ez volt az első alkalom, hogy találkoztak a másik felemmel, aki Csehországból való és legalább olyan jó humora van, mint Anyukámnak. Ez lett a szerencséje....
 Étteremben ülve az étlap tartalmát fordítottam le magyarra az ősöknek, mire szívem csücske kihallotta az általa már ismert "csirke" szót, s örömében elismételte. Vele szemben ülő nemzőm tükrözte az imént felcsillanó szempár lelkesedését, ő is megörült, s a nyelvi nehézségek ellenére kommunikálni kezdett: kézzel-lábbal mutogatva elmagyarázta, hogy a fiatal csirke az a "kis csibe" -azóta párom kedveskedésből így hív - és rám mutogatott. Habár remekül haladt, azért a biztonság kedvéért lefordítottam. Bólintás jelezte, hogy üzenet felfogva. Ezután jött csak a neheze, ugyanis amikor az öreg csirke magyarázatára került sok, Anyukám a "vén tyúk" jelzőt találta használni, mire kis híján belefulladtam az italomba. Egy percbe is beletellett, mire légzésem helyre állt,s két röhögőgörcs között le tudtam fordítani, mit találtam olyan viccesnek. Ezután életem értelmén volt a sor, hogy feldöntse a székét nevettében. Édesanyám pedig büszkén konstatálta, milyen remek tanárnéni-alapanyag.
 Amikor párom haza utazott velem Magyarországra, megpróbáltam rábeszélni, hogy mutassa már meg Anyukának, igenis emlékszik valamire a legutóbbi találkozásukról. Nem akarta megtenni, nehogy rossz benyomást keltsen leendő anyósában. Párszor felhoztam a témát, ám mindannyiszor negatív eredménnyel. Ahogy a ház előtt álltunk, még egyszer, utoljára megpróbálkoztam:
- Ugyan, ne legyél nyuszi! Anyunak iszonyú jó humorérzéke van. Értékelni fogja a tréfát!
- Nem, nem. Nem csinálok magamból hülyét Anyukád előtt. Jó benyomást akarok kelteni.
- Hagyd el! Tudja, hogy nem vagy normális. - legyintettem.
 Lesújtó pillantása világossá tette, hogy bár ő velem jött vakációzni,  általam olyannyira szeretett humorérzéke Dániában maradt. Egy sóhajjal belenyugodtam.
 Felballagtunk a lépcsőn, Anyu ajtót nyitott, én oldalba böktem a páromat, aki egy pillanatig habozott, majd megadta magát, szája fültől-fülig szaladt, s mint rég nem látott barátot, ölelésre tárt karral, csodaszép magyar kiejtéssel köszöntötte Anyukámat:
- Szia, vén tyúk!

Nincsenek megjegyzések: