Abban a pillanatban, hogy betettem a farmra a lábamat, a főnökömmel folyamat egymás vérét szívjuk, beszólogatunk egymásnak, persze normális keretek között, a tiszteletet továbbra is megadva a másiknak. Ilyen családias hangulatban egyébként a hosszú munkanapok is elviselhetőbbek.
Az egyik megszokott poénjává vált halálra rémülni minden egyes alkalommal, amikor traktor vagy bármilyen más munkagép közelébe kerülök. Habár a mai napig vicces látni az arcát, hallani az ehhez fűzött megjegyzéseit, ám érzékenyebb pillanataimban bizony bosszantóvá tud válni. A viccek lényegében arról szólnak, hogy mivel nő vagyok, buta vagyok, maradjak csak a saláta tisztogatásnál, pakolásnál, jobb ha rejtve marad előlem a futószalagok titka, csak úgy, mint a csavarkulcsok.
Egy verőfényes délutánon a főnököm bejött, kezében szerszámos láda és annak ellenére, hogy naphosszat én állok a gép mellett, férfinemű barátomnak kezdte magyarázni a szalag javítását, mozgatását, mire kell figyelni. naná, hiszen egy férfi szeme kilométerekről, a traktorban ülve is gond nélkül ellát a pakoló szoba futószalagjáig, e felől nem is támadt kétségem, hanem azért a biztonság kedvéért én is árgus szemekkel figyeltem, hegyes elf füleimmel hallgatóztam.
Aztán eljött a bosszú napja...
Főnököm meghagyta, hogy ha a futószalag elkezd félrecsúszni, azonnal állítsam le a gépet és hívjam őt, aki majd pillanatokon belül ott terem és mindent megjavít. Azon a napon a szalag félrecsúszott, én pedig hívtam őt.
- 10 perc és ott vagyok!
Átszámítottam az ő időzónájába és végeredményként megkaptam, hogy ez ő nála 30-40 percet jelent, az idő pedig - mint tudjuk - pénz, így nem vesztegethettem egy drága percet sem. Az arcomon hatalmas vigyorral, kezembe még nagyobb csavarkulccsal ide-oda szaladgáltam a szalag két vége között, majd amikor a végeredmény tetszetős formát öltött, még a kisebb szalagon is igazítottam egy csavarhúzó segítségével. Kicsivel később, amikor a - hihetetlen módon jól - becsült idő múlva a főnök úr megérkezett, oldalán a feleségével, elébe léptem és elbocsátó mozdulattal közöltem, hogy már nincs szükségem a szolgálataira, ugyanis MEGSZERELTEM! ÉN! EGYEDÜL!
Megpróbáltam lazának tűnni, habár a flegmaságból belém annyi szorult, mint dobos tortába a ritmusérzék - felesleges próbálkozás.
Főnök úr először gyanakodva méregetett, aztán ugyanígy tett a munkagéppel is, amely jónak bizonyult. Amikor rám nézett, láttam, hogy beszóláson, poénon töri a fejét, így megelőztem:
- HAH! Egyenesen az arcodba! Megszereltem! Igazi szerszámokkal!
Nemlétező flegmaságommal ellentétesen kipirulva, vigyorogva álltam ott előtte, ő pedig csak ennyit mormogott:
- Na, csak nehogy orgazmust kapjál itt, a barátod a közelben sincs...
Akkor is én nyertem!
Dia-Főnök: 1-0
Egy verőfényes délutánon a főnököm bejött, kezében szerszámos láda és annak ellenére, hogy naphosszat én állok a gép mellett, férfinemű barátomnak kezdte magyarázni a szalag javítását, mozgatását, mire kell figyelni. naná, hiszen egy férfi szeme kilométerekről, a traktorban ülve is gond nélkül ellát a pakoló szoba futószalagjáig, e felől nem is támadt kétségem, hanem azért a biztonság kedvéért én is árgus szemekkel figyeltem, hegyes elf füleimmel hallgatóztam.
Aztán eljött a bosszú napja...
Főnököm meghagyta, hogy ha a futószalag elkezd félrecsúszni, azonnal állítsam le a gépet és hívjam őt, aki majd pillanatokon belül ott terem és mindent megjavít. Azon a napon a szalag félrecsúszott, én pedig hívtam őt.
- 10 perc és ott vagyok!
Átszámítottam az ő időzónájába és végeredményként megkaptam, hogy ez ő nála 30-40 percet jelent, az idő pedig - mint tudjuk - pénz, így nem vesztegethettem egy drága percet sem. Az arcomon hatalmas vigyorral, kezembe még nagyobb csavarkulccsal ide-oda szaladgáltam a szalag két vége között, majd amikor a végeredmény tetszetős formát öltött, még a kisebb szalagon is igazítottam egy csavarhúzó segítségével. Kicsivel később, amikor a - hihetetlen módon jól - becsült idő múlva a főnök úr megérkezett, oldalán a feleségével, elébe léptem és elbocsátó mozdulattal közöltem, hogy már nincs szükségem a szolgálataira, ugyanis MEGSZERELTEM! ÉN! EGYEDÜL!
Megpróbáltam lazának tűnni, habár a flegmaságból belém annyi szorult, mint dobos tortába a ritmusérzék - felesleges próbálkozás.
Főnök úr először gyanakodva méregetett, aztán ugyanígy tett a munkagéppel is, amely jónak bizonyult. Amikor rám nézett, láttam, hogy beszóláson, poénon töri a fejét, így megelőztem:
- HAH! Egyenesen az arcodba! Megszereltem! Igazi szerszámokkal!
Nemlétező flegmaságommal ellentétesen kipirulva, vigyorogva álltam ott előtte, ő pedig csak ennyit mormogott:
- Na, csak nehogy orgazmust kapjál itt, a barátod a közelben sincs...
Akkor is én nyertem!
Dia-Főnök: 1-0
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése