Mit tettem?!

 Aki ismer, az tudja, hogy rajongok a könyvekért, mi több, könyves boltba beszabadulva kifejezetten ártalmas vagyok...leginkább a pénztárcámra. Utóbb azonban a sűrű munkabeosztás miatt alig maradt időm olvasni - legnagyobb sajnálatomra. Szívem csücske, életem megédesítője állandóan új ötletekkel áll elő, nemrég mutatott nekem egy oldalt, ahonnan hangoskönyveket tölthetek le. A weboldalt megnyitva halk sikkantgatásokkal adtam a világ tudtára, mennyire izgatott lettem az új felfedezéstől, hogy immár munka közben is van esélyem érdekes írók szavait hallgatni, akár fantasztikus, kalandos regények formájában, akár tudományosabb hangvételű elbeszélésekben. Eme nagyszerű lehetőségek tárháza a mézes-mustáros csirke elkészítései procedúrájának kellős közepén bukkant fel, amely ebéd-kezdemény így egy pillanat alatt a feledés homályába merült, legalább is a részemről. Mivelhogy aznapra én lettem szakács szerepbe osztva, az én feladatom volt figyelemmel kísérni a csirkemell égési...akarom mondani, sülési folyamatát. Kedvesem (velem ellentétben) ezt nem feledte, s bár lélegzet visszafojtva, teljes mellbedobással belemerültem a weboldal nyújtotta lehetőségek feltérképezésébe, ő mégis megpróbált eltántorítani. Eleinte szép szavakkal, gyengéd oldalba böködéssel próbálta tudtomra adni feledékenységemet, majd a dolog elfajult...
 Egy perc gyengéd noszogatás után a következő szituáció állt fent a nappalinkban:
 A kanapén fekvő laptopom lerántás-közeli állapotba került, amint egyik kezemmel belé, a másikkal a háttámlába kapaszkodva próbáltam visszahúzni magamat. Eközben a hátam mögött álló kedves, ott fogott, ahol ért; egyik kezével a combomat, később a lábszáramat, a másikkal a derekamat markolva igyekezett minél távolabb húzni a metaforikus fekete lyuktól, amely magába szippantani látszott.
- Neee! Hadd töltsem le azt az egyet! - kérleltem nyüszítve.
- Figyelj a kajára, asszony, mert mindjárt odaég!
- De még azt az egyet szeretném letölteni!
- Tizenöttel ezelőtt is ezt mondtad, irány a konyhába!
- De neeee! - vinnyogtam, mintha az életem múlna rajta.
- Te jó ég, mit tettem?! - sóhajtotta színpadiasan, ám az én előadásom drámaiságát nem tudta iberelni. 
 Ebben a pillanatban lépett be a nappaliba a két nálam szállásoló barátnőm, akik tudni akarták a fába szorult férget megszégyenítő sikoltások okát, forrását. Amint megláttak minket, mi megláttuk őket. Egy pillanatig egymásra meredtünk, majd bölcsen sarkon fordultak és nem kérdeztek semmit.
Duzzogva bár, de visszaálltam a tűzhely mellé, bevégezni háziasszonyi teendőimet, amint életem méze lecsukta a laptopomat és tüntetőleg ráült.